Nemzeti Ünnepünkre Emlékezünk!

2021.03.15. Hazánk történelmének egyik legdicsőbb, szívünkhöz talán legközelebb álló korszakának, az 1848-1849-es forradalomnak és szabadságharcnak minden bizonnyal egyik legtöbbet idézett mondatait a Nemzeti dalban találjuk: "Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha!"

Igen, a márciusi ifjak és az őket támogatók gyorsan növekvő tábora hamar megértette: eljött az idő a cselekvésre, az elnyomók hatalmának megtörésére és az elmaradott feudális viszonyok felszámolására. Az elkövetkező napok, hetek, hónapok eseményei igazolták elhatározásuk, sőt, történelmi érzékük igazságát. A történelemben akkor lehet nagyot alkotni, ha a vezetők és követőik megértik, megérzik az idő szavát. Akkor és ott azt teszik, amit tenni kell, amit tenni lehet, amit tenni érdemes.

A '48-as események azonban nem voltak előzmény nélküliek. Tíz, húsz évvel azelőtt ugyanis még nem jött el az ideje a harcnak. Azt elő kellett készíteni, meg kellett alapozni, megfelelő "közeget" kellett teremteni hozzá. A semmiből nem születnek forradalmak, különösen nem olyan dicső forradalmak, mint Magyarországon 1848-1849-ben. Mindannyiunk által ismertek a reformkor eredményei. Az 1820-as, '30-as, '40-es évek a nemzeti újjáéledés lelkesítő és alkotó korszakát jelentették Magyarországon. Szinte lehetetlen számot vetni a kultúra, a tudomány, a gazdaság, a művelődéstörténet, illetve a társadalompolitika és ezzel együtt a politikai kultúra területén elért eredményekkel. A nyelvújítási mozgalom, majd a reformkor irodalma, Kölcsey Ferenc Himnusza, Vörösmarty Mihály Szózata a nemzeti öntudat fejlődésének szimbolikus alkotásai; Petőfi Sándor szerelmi és forradalmi költészete a magyar irodalom egyik meghatározó teljesítménye! Széchenyi István fénycsóvaként világító lelkesedése a Magyar Tudományos Akadémia megalapításán vagy a "legnagyobb magyar" elméleti munkássága a politika- és gazdaságtudomány területén a magyar tudomány történetének meghatározó elemei; a dunai és a balatoni gőzhajózás szintén őáltala szorgalmazott elindítása a hazai közlekedés- és ipartörténet korszakos jelentőségű eseménye volt.

Kossuth Lajosnak, a forradalom és szabadságharc vezető alakjának két évtizedes küzdelme a politikai harcok színterének számító pozsonyi országgyűlésben a kárpát-medencei politikatörténet elemi erejű és máig ható közéleti teljesítménye. Jókai Mór, szintén e korszak meghatározó írójának szavaival élve: akik mindezt véghez vitték, nagy idők nagy alakjai. Tudták, minek van meg az ideje, mit "követel meg a haza", mi kell ahhoz, hogy a nemzeti önállóságában évtizedek, sőt, évszázadok alatt megtépázott magyarság öntudatra ébredjen, és mi szüksége ahhoz, hogy az európai szinten rendkívül elmaradott társadalom és gazdaság valódi fejlődésnek induljon, az értékteremtő és a hétköznapi jólét biztos társadalmi alapját jelentő polgárosodás útjára lépjen. Ez volt az alkotás, a munka, a kreativitás, a távolba tekintés és a jó célokért való tenni akarás korszaka. Történelmünk e jeles időszakának éppen ez az egyik legfontosabb tanulsága.

Láthatjuk és tudjuk: feladatunk van bőven most is. Ha ezek megoldására koncentrálunk, és erőnket, energiánkat ilyen célokra irányítjuk, biztosak lehetünk a sikerben. A végül levert szabadságharc is

eredményezett lelkesítő harctéri győzelmeket és soha nem látott mértékben erősítette a nemzeti összetartozás érzését. Egy nemzet magára talált, ami fontos volt ahhoz is, hogy a "békésebb" reformkor korábban elért társadalompolitikai, kulturális, tudományos és gazdasági eredményeire alapozva a XIX. század második felének polgári fejlődése kiteljesedhessen.

Álljon itt - megemlékezésünk végén - az életben hagyott 14. tábornok, Gáspár András tanúságtétele:

"Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna föl előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkoztak, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla. Akik látták őket az utolsó útjukon, azt mondották, hogy a kísérő katonaság lógatá a fejét szomorkodván: de a hős hadfiak mindannyian büszke daccal menének. Úgy mesélik, hogy Damjanich még élcelőde is folyvást. Isten nyugosztalja, mert a magyar hazának nem vala több ily nemes bajnoka, mikor e tizenhárom nemes lángoló mécsese kialuva. És napokig úgy éreztem magamat, mintha valami mocsok esett volna rajtam, hogy nem valék közöttük."

Forrás: WIKIPÉDIA,, Nóvé Béla: Tanúk és vértanúk (Pro-Print Könyvkiadó Csikszereda, 1999.)

Szentes Bíró Ferenc