Szeretetteljes tisztelettel anyák napjára!
2020.05.07
Szeretetteljes tisztelettel anyák napjára! Milyen szeretettel és izgalommal vártuk annak idején – gyermekkorunk derekán – ezt a nagy ünnepet? Akkor még nem vettük boltban a virágot: szedtük frissen a házak előtt ültetett szebbnél-szebb orgonabokrokról. Nem kevertük a színeket: egyikünk fehér, másikunk lila csokrot gyűjtött a nagy napra. Hogy mekkora boldogság lehetett az ünnepeltnek az, amikor a gyerekhad Édesanyjuk előtt állt és a szép vers után a nyakába ugrott csak most érzékelem feleségem, lányaim könnyes szemét látva, akiket immáron nagyiként, dédiként, édesanyaként ünnepelnek május első vasárnapján
A költői kérdés egy régi családi fénykép kapcsán fogalmazódott meg bennem. A kép, hetven éve, 1950 nyarán készülhetett, én még karon – sőt ölben – ülő voltam anyai nagymamám óvó karjai között. Öcsémre – a család hatodik gyermekére – még három évet kellett várni. A nagyszülőkkel együtt 11-en mosolyogtunk – Édesanyámmal együtt – boldog együttlétben a fényképezőgép lencséjébe.
Nézem a képet és már csak emlékezni tudok: mind elmentek egy boldogabb világba, senki nem él már közülük. Bizony sokan vagyunk, akiknek már csak az emlékek maradtak a mindenkinél jobban szeretett édesanyjáról. Milyen meghatóan ír egyik szép versében a közelmúltban elhunyt Csukás István, a kiváló író, költő is szeretett Édesanyjához:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat
Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Manapság nincs aktuálisabb feladat mint a még köztünk élő szüleink, nagy-és dédszüleink védelme, segítése, támogatása. Igaz csak távolból óvva Őket, mert a túlzott közelség – még védőfelszerelésben is – veszélyes lehet. A fiatal Édesanyákat pedig – a szeretetünk és megbecsülésünk kinyilvánításán túl – azért is meg kell becsülnünk, mert manapság már nem csak aggódó, családjuknak fazont adó szerepük van, de tanítónak, óvodapedagógusnak, számítástechnikusnak, sőt személyi edzőnek, ének-és testnevelő tanárnak, sőt péknek is átképezik magukat. Bizony nehéz keresztet hordoznak most gyermekeink: a mi gondjainkat, istápolásunkat is magukra vállalva küzdik át magukat a legnehezebb akadályokon is. Tudják, nem könnyű a feladat: 70-80 éve beidegződött szokásokat, rítusokat, az öregkorral járó sok-sok macerát, rigolyát kell összegyúrni a ma valóságával. De még így is elfogadják, megértik, szeretik, jó szívvel és türelmesen terelgetik a nagy igazságok útvesztőiben szüleiket szeretett Édesanyjukat. Szemük előtt lebegnek Kalo Jenő asztrológus intelmei:
" Nem bocsájthatsz meg apádnak és anyádnak! Ők a szüleid, az élet általuk jött hozzád! Te továbbadhatod. Sosem leszel a felettesük! Pont fordítva van! Te lettél rájuk bízva és úgy láttak el, ahogy tudtak. Az életeden kívül annyit adtak, amennyire képesek voltak. Nincs jogod felelősségre vonni őket. Nekik köszönheted, hogy látod Isten napját. Kettőjükből és mintáikból vagy összerakva, tehát ha bármelyiket elítéled, magadat ítéled el. Soha nem tudsz békességben élni ekkor, és ha kitartasz emellett. Nem megbocsájtani, hanem megérteni és elfogadni őket: ez a megoldás. Ők is emberek mint te, és arra voltak képesek, amire voltak. Te egyet tehetsz: tovább mész a megkezdett úton, nem lenézve, megvádolva őket, hanem megköszönve, hogy létbe segítettek. És amit jónak élsz meg vedd át tőlük, vidd tovább. Amit nem érzel jónak azt haladd meg, minden ítélkezés nélkül!"
Kedves Édesanyák, Nagymamák, Dédmamák!
Még sok, mosolygós, szép ünnepet kívánunk! (Sz. Bíró F.)